Major Anna, dramaturg

Major Anna 1932. július 25-én született Majer néven Halimbán. A kezdetektől 1959- től 2007-ig a Szabó család folytatásos hangjáték egyetlen és állandó dramaturgja volt. Forgács István, Baróti Géza, Liska Dénes és több más írokkal közel ötven éven át készítette a Szabó családot.
Ahogy egy újságcikkben fogalmaznak bátran hívhatták volna sorozatot Major családnak, mivel Anna mindent tudott, követett a sorozatról. 88 évesen 2021. június 18-án végleg elment közülünk.
Major Annáról az évek alatt a sajtóban kevés cikk  jelent meg. Magáról ritkán beszélt, szeretett inkább a háttérben maradni. De ha a Szabó család került elő, szinte nem lehetett őt leállítani.

Már a Színművészeti Főiskola dramaturg szakán arra készült, hogy hangjátékokat fog készíteni, ám a hangjátékok kora bő tíz évvel a gondolat megszületése után, úgy 1970 körül vált népszerűvé. 1959-ben, lévén még nem volt televízió, s a későbbi szappanoperák dömpingjét sem ismerhette a közönség, a folytatásos rádiójáték újdonság volt.Major Anna fejből mesélte az elmúlt majd ötven év minden szereplőjének nevét, történetét, konfliktusait, például hogy miképpen tűnt el, majd támadt föl évtizedek múltán Balla Tibor zongorista. (Eltűnésekor kórházi osztályokról telefonáltak, hogy csináljanak már valamit, mert nem győznek elég nyugtatót kiosztani.)
Szabóék, a rokonszenves pesti munkáscsalád történetét Liska Dénes találta ki. Az első adást 1959. június harmincadikán sugározták. Meglepő fordulattal indult a cselekmény, hiszen leütötték Szabó bácsit. A hallgatók egy héten át találgathatták: Vajon ki volt a tettes? Mi lesz Szabó nénivel?
A siker szinte borítékolva volt több szempontból is. Először is Szabó bácsit a népszerű színész, Szabó Ernő, 1966-tól Rajz János testesítette meg, míg Szabó néni a közkedvelt Gobbi Hilda volt. S a többi szereplőt is a legnépszerűbb színészek alakították.
Például a legendás közértvezetőt, Péteri urat, az egy hónapja elhunyt Horváth Tivadar játszotta. Újdonságnak számított a sorozat, eredetileg 8-10 adást terveztek de végül 2500 lett belőle.

Gyermekeként szerette a sorozatot, egy 1991-es interjúban így mesél róla:

- Ennyi év alatt az egész stáb külön kis családdá forrott. Nehéz időkben indult A Szabó család, és most sincs másképpen. A lehetőségekhez képest az egyszerű emberek gondjait-bajait szólaltatjuk meg, hogy úgy érezzék a hallgatók: velük is megtörténhetett volna. Elegáns dolog lenne azt mondani harminchárom év után, hogy unom, de mivel hétről hétre készül a felvétel, ez arra késztet engem is, hogy kövessem a politikai, kulturális, sporteseményeket, vagyis benne éljek az életben. Sok visszajelzést kapunk, hogy azért szeretik hallgatni a műsort, mert megmondja az igazat. Mégis sokszor ellentmondásosan kezelik: vállrándítással, gúnyos félmosollyal beszélnek róla. Népszerű, a közönség szereti, az alkotók, a színészek szívesen csinálják, ugyanakkor sokan a művészetet kérik számon. Az elvárással van a baj. Színdarabokhoz, rádiójátékokhoz mérik, ami más műfaj, mélyebb jellemrajzra van lehetősége, egy egész történetre, a kezdettől a katarzison át a lezárásig. A Szabó család viszont egy befejezetlen folyamat, a saját műfajában kell megmérettetnie.
 Elszaladtak az évtizedek a vidéki kislány fölött, aki hatévesen már libapásztorkodott. A bére egy rend ruha volt, amit az augusztusi búcsúban kapott meg. Természetes élet volt ez számára, hiszen édesapja-édesanyja is zokszó nélkül, nehéz fizikai munkát végzett. Ha ráért a gyerek Annácska, olvasott. Mindent elolvasott, ami könyv csak volt a faluban, sőt azt az egy-két újságot is, amit édesapjától mint postakézbesítőtől el tudott csenni. Így jutott a tudomására az a felhívás is, hogy a veszprémi „Bányai Júlia" népi kollégium felvételt hirdet. Tanítója javasolta, s ő is bátorította magamagát. A népi kollégista mozgalom meg anyagilag támogatta. Érettségi után a Színművészeti Főiskolán ösztöndíjasként dramaturgiát tanult. Így lett drámabába, ahogy magát nevezte. Ha visszatért a falujába, az elején furcsálták mivel dramaturg foglalkozásról még a falusiak nem hallottak.
Ma már, ennyi tapasztalattal a háta mögött úgy véli, talán nem kellett volna csak a rádiónak, A Szabó családnak élnie. De kinek volt ideje családot alapítani, ha éjszaka kellett befejezni egy műsort, s másnap hajnalban kezdeni a következőt? - Nem kell azért sajnálni - mondja nyugodt derűvel. Ha időm engedi, kertészkedem. Szeretem a földet. A macska odadörgölőzik a lábamhoz, és van két kutyám is.

Major Anna,  szabó család mellett számtalan más rádiójáték dramaturgja is volt. A kilencvenes évek elején a nagysikerű derűre is derű sorozatot készítője volt, amelyben kis humoros, szatirikus írások, hangjátékok voltak hallhatók.

Baróti Géza író így ír Annáról 1974-ben:
A tizenöt éve tartó beszélgetéseken mindhárman alaposan megismertük Annát és ő minket. Akár kandidátusi értekezést írhatnánk róla ezzel a címmel: „Egy dramaturg lelkivilága munka közben.
Mert voltaképpen másként alig ismerjük. Mindig dolgozunk, mindig tépelődünk. Mindig keresünk valami újat és jobbat. Ebben a munkában félelmetes emlékező tehetségére támaszkodunk. Bátrabban, mint egy archívumra. Annának határozottan archívum-alkata van. Valamelyik szerző kitalál egy vadonatúj fordulatot és nagy büszkén előterjeszti. Anna türelmesen hallgat, azután jön a szemében a villanás és a mosoly:
— Arról elfelejtkeztél szivecském, hogy Ernővel pontosan ez történt 1966 augusztusában?
Az a legrettenetesebb, ha beszélgetés közben váratlanul szívecskémnek szólítja a szerzőt. Ez nála a gorombaság teteje. Ha viszont a keresztnevét használja, akkor nem lehet nagy baj, de ügyelni kell az árnyalatra. Mindhárom szerző keresztnevének második betűje magánhangzó. Ennek a magánhangzónak az el- nyújtására kell figyelni. Erről, mint egy barométerről az időjárást, le lehet olvasni Anna hangulatát.
Egyébként jól megvagyunk egymással, gyakran vitatkozunk, ez azonban merőben fölösleges, mert mindig Annának lesz igaza. És utólag mi is belátjuk, hogy igaza volt, mert a szerző mindig csak a pillanatnyi drámai szituációban gondolkodik, Anna pedig előre és hátra. Keményen tartja a gyeplőt s ha úgy adódik, irgalmatlanul megmondja a magáét.

2012-ben Budapestért kitüntetést kapott.

Pozsgai Zsolt aki a megszűnés előtt írója volt a Szabó családnak, így ír major Annáról:  Gyerekként nagymamám mellett hallgattam falun komolyan a Szabó Családot. A kétezres évek közepén elfogytak az írók, Horváth Péterrel felváltva írtuk, olykor a történetekben egymást is ugratva. Major Anna szigorúan olvasta a forgatókönyveinket. "Zsolt kérem, ez a szereplő nem mondhatja ezt annak a másiknak, mert ők 1968-ban halálosan összevesztek." A vége felé már egyedül írtam. Csodáltam őt. Ez volt a családja. Egész életében. 2500 részen át. Egy virtuális család. Ebben élt, valóságnak fogva fel Szabóékat. 1959-től 2007-ig. Akkor megszüntették a sorozatot, még fél év kellett volna, hogy a világ legtovább futó rádiósorozata lehessen. Ült a már kihalt régi épületben, az állandó stúdió előtt a földön, sírt. Leültem mellé. "Még csak nem is fogadott! Csak el akartam búcsúzni...". 1959-2007. És az akkori elnök kidobatta a titkárnővel. Mit akar?! Ki ez?! A Szabó Családot hazavitte. Haláláig velük élt. Velük beszélgetett. Nevetve mesélte pár éve. "Ülök egyedül, de nem vagyok egyedül. Valamelyik folyton beszélget velem." Nem volt őrült, dehogy, nála kevés okosabb, józanabb nőt ismertem. És most meghalt békében, a kis házikójában a város szélén, halálos ágyánál Bandi, Icu, Laci, Irén, Péter, Csilla, Marci és a többiek- ez az óriási család, amelyet ő nevelt, ő gondozott. A halálhíre is késve érkezett, nem olvastam sehol, hogy a Magyar Rádió /ha lenne még ilyen/ saját halottjának tekintené azt a nőt, aki egész életét ennek az intézménynek áldozta. Legyen szép útja odaát, Anna!