Varga Géza rádiórendező

Régi Rádió és televízió újság számaiból szemezgetünk. 1987. szeptember 10. számában Sombor Judit beszélgetett Varaga Géza rendezővel a rádiórendező sorozatban. Aki végigolvassa a cikket az most meghallgathatja a riportban említett Mándy darabot is.

Varga Géza rendező azzal kezdi a beszélgetést, hogy ő a kezdetekről csupa banális dolgot tud csak mondani.

Ilyesmiket, hogy már gyerekkorában elhatározta, meg hogy az apja télen kis zakóban járt, mert a télikabátját zaciba adta, hogy ő tanulhasson — de mostanában minden interjú ezzel kezdődik, ő pedig nem szereti a közhelyeket, még akkor sem, ha igazak, úgyhogy hagyjuk is.

— Ha jól tudom, akkoriban, amikor Ön fiatal volt, még nem képeztek rendezőket.

— Bizony nem. Olyannyira, hogy majdnem minden erről szóló anyag idegen nyelvű volt. Ezeket kezdtem összegyűjtögetni már egyetemista koromban. A jogi egyetemre jártam, de örökké a színházi berkekben kóvályogtam. A Nemzeti Színház könyvtárába sikerült bejutnom, én dolgoztam fel a híres Krecsányi-hagyatékot. Később aztán mindent végigjártam: súgtam, díszletet tologattam, végül — a háború előtt — segédrendeztem.

A háború után kisebb vargabetűre kényszerült. a minisztériumban helyezkedett el színházi előadóként. Az államosításkor került a győri színházba rendezőnek. A vadul tomboló szoc. reál, időszaka volt ez, de szerencséjére klasszikusokat is rendezhetett, öltől már Pesten, az Ifjúsági Színházban. 55-től Szolnokon főrendező és három évvel később, 1958-ban lépett be a Rádióhoz.

— Hívták vagy magától jött?
— Hívtak is, de ez csak az egyik ok. Akkoriban már nagyon nagy volt a tülekedés a darabok körül, és én az elvtelen versengést nem állhatom. A Baresay a Kadosa nem harcolt azért, hogy festhessen, hogy zenét szerezhessen. Borzasztó, ha az embernek küzdenie kell azért, hogy dolgozhasson.

— Ezt értelmezhetem úgyis, hogy önkéntes „száműzetésbe” vonult?
Miért a rádió mégiscsak kevésbé látványos műfaj, mint a színház.
— Ez igaz, de csaknem annyi lehetőséget kínál egy rendező számára. Én már tíz évvel ezelőtt, egy kísérleti stáb vezetőjeként kipróbálhattam a sztereózásit, és két évvel később a quadrofóniát is. Különféle műfajokkal próbálkoztunk: verssel, novellával, hangjátékkal, sőt a hangjátékon belül szó-hangjátékkal, zenei effektusokkal tarkított hangjátékkal, zörejékkel.
A hangjáték egy külön műfaj. Ezt sokan tagadják, pedig a hangjáték minden rádiós eszköz (szó, zene, zaj, csend, terek, távolságok) egyidejű felhasználásával új minőséget teremt. Attól függően, hogy a rendező melyik elemet emeli ki, különféle stílusok léteznek a hangjátékon belül. Én is végigzongoráztam valamennyit.

— Van-e olyan rendezése, amelyik katartikus élményt jelentett az ön számára?
— Igen. Mándy Iván Játék a téren című novellájának hangjáték-változata. Egy játszótéri hintán ül valaki, és gondolkodik. Gondolatai a múltba szállnak, s ebben a múltban ott van ő maga is. Ezt kellett érzékeltetni a térben és időben. Monoban nem lehetett volna megcsinálni, még a hintát sem.
— Hogyan érvényesítheti egy rádiós rendező a saját személyiségjegyeit a munkájában?

— Nézze, én helytelennek tartom, ha valaki azért alkot egy kollektív műfajban, hogy önkifejezzen.

A rendező feladata szerintem az, hogy úgy közvetítse a szerzői gondolatsort, hogy a történet a hallgatóban a képzelet színpadján lejátszódjék. Arisztotelész erről azt mondta: „Beszélj, hogy láthassalak!” Én tehát csak az ötven százalékot adhatom, a másik ötven százalékot a hallgatótól várom. Nyilván arra törekszem, hogy színesben lássa a képeket. Ha még fekete-fehérben sem látja, az vagy az én hibám, vagy az övé.
— Mi a legtöbb, amit önnek ez a szakma adott? Egyáltalán jól kérdeztem? Szakma ez?

— Minden egyes műfajt meg kell tanulni szakmailag, tehát a rendezés szakma, de ami a szakmai eszközökhöz hozzáadódik, maga a megvalósítás,az már alkotás.
És hogy mit adott? Megismertem, a világirodalmat, a világ harangjáték termését a rádió révén Jászai Mari-díjas lettem és érdemes művész. Sok országban jártam vendégrendezőként.

— Nem erre gondoltam. Mit adott emberileg?
— Nehéz ezt kifejezni. Voltaképpen itt éltem le az életemet.
— Szeptemberben rendezői sorozata indul. Nem érzi, hogy ezzel „kipipálták?”
— Nem, remélem nem. Még van bennem alkotói kedv, ez nem hal ki a nyugdíjas korral.

A többi már — úgy gondolom — a rádión múlik.