Nemcsak Janus, a rómaiak istene volt kétarcú. A Magyar Rádió is az, és most kivételesen nem a színvonal erőteljes hullámzásáról van szó. Inkább arról, mit lehet benne komolyan venni, és min érdemes két pofára röhögni. És ez most nemcsak a közrádió hibája, hanem a közéleté meg a magánéleté: annyi ostoba hírrel, dokumentummal, hazugsággal, idétlenséggel látja el a rádiót, amelyeken akkor is muszáj kínlódva nevetni, ha a halálosan komoly Krónikát hallgatjuk, és akkor is, ha véletlenül egy jól sikerült kabaré kerül az utunkba.
Pontosan ezt vesézi ki a Komolytalan című műsor a Petőfi rádión.
Az évtizedekig nagy sikerrel futó, hihetetlenül érzékeny Embermesék kifordított változata ugyanattól a szerkesztő-műsorvezetőtől, Lengyel Nagy Annától. Itt az emberi történetek, az esendőség másik arca fordul felénk: a torz grimaszba merevedett arc. Amelyik nevet, ha valami oltári hülyeséget hall 1901-ből vagy 1985-ből, de rögtön el is fintorodik, mert fájdalmasan kisszerű az egész. És nagyon emlékeztet 2005-re.
Ez az, ami egyébként nagyon hiányzik a komoly kutatómunkával kiásott dalrészletek, újságkivágások, hirdetések, átverések, reklámok, tudatos és tudatlan bakik közül: a jelen. Csak burkoltan fedezhető fel, mikor ráismerünk valamire, ami mintha tegnap történt volna, nem pedig 30 éve, az „átkosban”.
A Komolytalan akkor lenne teljes, ha nem venné komolyan saját önkényes korlátait, és kikacsintana napjainkra is. Többet érne egy erkölcsnemesítő rádiós jegyzetnél és tíz remekbe szabott rendőrviccnél. Ha mindenből mókát tudunk csinálni, ha egyaránt kinevetjük a szocialista kisembert, a trianonista légóparancsnokot, a szerencsétlen amerikai milliomost, az elveszett japán dzsungelharcost és közben egy kicsit magunkat, akkor tényleg könnyebb az élet. Nem őszintébb, de könnyebb. Ez a Komolytalan missziója, ezért csapong összevissza a múlt században, követhetetlenül és olykor következetlenül is.
Az ironikus, okos és meghökkentő felvezetések, a buja és csiklandós hangú felolvasások szórakoztatnak, és jól fejbe vágnak mindenkit, aki veszi a fáradságot, és a műsorra teker. Sok mindent nem fog érteni. De egy tükör segítségével értékes felfedezéseket tehet az emberi vonások képlékenységéről. Ráncokat és gödröket lát majd ott, ahol nem is sejtett - és vagy kozmetikushoz fordul, vagy tesz az egészre, inkább egy időre a műsor rabjává válik.
Janusról egyébként azt tartották, hogy 365 ujjával rácsimpaszkodott az év összes napjára, a ki- és bejáratok isteneként, minden kezdet uraként pedig jól ismerte a múltat és a jövendőt is. Hát ez az, amit a Komolytalan csinál: ajtót nyit a röhejes múltba, amelyből bármikor szabadon visszatérhetünk.
Csak egy baj van. Itt is ugyanazok az állapotok uralkodnak.
Győrffy Iván cikke, Népszabadság, 2005
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.